Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Perlekedéseink Istennel /5

Elcsendesedésünkben lehetősége nyílik az Istennek, válaszolni. Nekünk pedig megérteni Őt, Aki Szeretetére mutat, az Áldozatára.

Kérhetek-e bármi mást is, ami az üdvösségünktől eltér?

Merek-e kérni bármit is ami Tőle, az értem, és miattam is történt tettétől távol áll? Ami független azoktól a Sebektől, melyeket pedig én is okoztam, és okozok. Vagy azok a régi kornak, az akkori Embereknek a sebzései, melyek fájdalmai a dicsőséges feltámadásával elmúltak volna?

Nem látható, és nem tapasztalható sebek. De hogy vannak, és vannak újabbak, azoknak súlyát is akkor látjuk leginkább, ha Őt szemléljük, Minden Szeretetnek a tükrét. Nem biztos, hogy meg mernénk zavarni magunkban megfogalmazódó választ, mely eleinte minden kérdésünkre hasonló:

Csendesedj el, hogy szeretni tudj. Csendesedj el, hogy megérts engem. Csendesedj el, hogy gondolataimat meg tud különböztetni a benned elképzelt válaszaimtól. Csendesedj el, hogy amikor úgy gondolod, nem vagyok, a látszólagos üresség, csak kiüresedés benned, hogy rám figyelj. Hogy ne tegyél szeretetvágyaimhoz semmit abból, ami a tiéd, csak hogy átfogalmazódjanak a saját dicsőségedre. Csendesedj el. Mert szeretetkapcsolatod velem, a csendben születik, egy belső csendben. Ahol Te vagy, és én. Ahol szeretetem bizonyítékait tárom eléd.